Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művének bevezető két órájának első felében a drámai költemény hagyománnyal való kapcsolatát ismerjük, illetve tanuljuk meg. A tananyag elsajátításához több, párokat igénylő kooperatív módszert is használunk. Mivel egy feladatnál két diák van egymásra utalva, ezért aktivitásuk garantált. A diákok váltott párokkal dolgoznak, így az újabb és újabb társ színesíti a tanulók munkáját, és érdekesebbé teszi számukra a tanórát. Ezekkel a módszerekkel elérhetjük azt, hogy a csendesebb, visszahúzódóbb, vagy éppen lustább diákok is szerephez juthatnak, ezzel sikerélményben lesz részük, hiszen a tanulók sokkal inkább megnyílnak egymásnak (főleg, ha csak ketten vannak), mint a hagyományos frontális tanórán a tanárnak az osztályközösség előtt.
Az óra szervezése, lebonyolítása nem igényli a terem átrendezését.
Az alkalmazott technikák a következők:
Páros beszélő: a diákok párban dolgoznak, ahol az adott feladat egyéni megoldása, feldolgozása után minden tanuló megszólalhat – ugyanennyi idő alatt frontális módszerrel csak két-három diák juthatna szóhoz. Tehát itt biztosított az aktív részvétel. Mivel a párok közvetlenül egymáshoz beszélnek, valószínű, hogy a feladatra szánt idő végig aktív munkával telik – míg a hagyományos megoldás esetében a diákok a tanárnak válaszoló társuknak csak a hátát, fejét látják hátulról, és máris lankadhat a figyelmük. A Páros beszélő segítségével a diákok megtanulnak odafigyelni egymásra, és fejlesztik az ehhez kapcsolódó készségeiket.
Tudós és az írnok: a diákok párban ülnek egy-egy feladatlappal, szakirodalmi vagy tankönyvi szöveggel. Amit megtanítanak, arról jegyzetet, vázlatot készíttetnek egymással. Az első körben A diák (a tudós) mondja B diáknak (az írnoknak), hogy pontosan mit írjon, vagy mit csináljon. B diák pedig azt teszi, amit a társa mond. Az írnok megdicsérheti a tudóst, hogy jól oldotta meg a feladatot, és ha szükséges, segíthet is neki. Majd a következő körben szerepet cserélnek, most az írnok lesz a tudós. Ez a technika a Páros beszélőnél leírtak mellett lehetővé teszi, hogy a diákok ellenőrizzék egymást és önmagukat, még mielőtt egyéni gyakorlásba kezdenének.
Szólánc: a diákok egy feladat megoldásába (pl. történet továbbmesélésébe, egy téma összefoglalásába, átismétlésébe) fokozatosan kapcsolódnak be, veszik át egymástól a stafétát. Ezt gyakran úgy teszik, hogy egymást szólítják fel, vagy éppen egymásnak dobnak egy tárgyat (pl. labdát), ezzel is erősítve a feladat játékos voltát. A hagyományos frontális megbeszéléssel szemben ennek a módszernek az az előnye, hogy a diákok végig aktívan figyelnek egymásra, hiszen benne van a szituációban a kiesésen alapuló közösségi játékok hangulata.

Tanári modul

Tanulói modul

A letölthető anyagok megtekintéséhez Adobe Acrobat Reader szükséges. Innen letölthető!

[Show as slideshow]