Galambos Lívia: A pécsi kortárs építészet

Az óra keretében Pécs kortárs építészetével foglakoznak a tanulók. A téma portfóliómódszerrel kerül feldolgozásra, amely módszer a nyolcvanas évektől kezdődően, de főleg a kilencvenes évektől reneszánszát éli. A helyszínek jól elkülöníthetők, olyan építészeti karakterrel rendelkeznek, melyeken jól meghatározhatóan megfigyelhetők építészettörténeti lenyomatok is, illetve valamilyen szempontból fontos szerepük van a város struktúrájában. A téma alkalmas arra, hogy a portfóliómódszer segítségével a tanulók dokumentálják egy össze-tett, életszerű, kontextusba ágyazott feladat megoldásának teljes menetét, amely során maguk keresnek összefüggéseket, értelmet, és konstruálnak rendet az összegyűjtött információk hal-mazában. Ugyanakkor bizonyíthatják, hogy rendelkeznek a sikeres cselekvéshez szükséges tudással, képességekkel és attitűddel.
A témában a kortárs tartalmak mellett a műemlékvédelem – vagy történetiség – és a 21. szá-zad sajátos kapcsolata is megfogalmazódik. A Kórház tér a város kapuja, a Széchenyi tér a város publikus ütőere, a Szent István tér a szakrális park – a polgárosodó városban is jelentős szerepük volt, majd az elmúlt években több kortárs beruházás, rekonstrukció is lezajlott a környezetükben. Ezeken a helyszíneken és épített elemeiken, térfalaikon jól megfigyelhető az átalakítás utóélete, a magas építészeti minőségből fakadó megváltozott köztérhasználat.
A Tudásközpont és a Kodály Központ szintén speciális városszerkezeti helyzetben van: az újkori városfejlesztési terveknek megfelelően a belváros meghosszabbított tengelyén feksze-nek, köztük egy szintén felújított egyetemi kollégium. Funkciójuk rendkívüli publicitással bír, építészeti megjelenésük kortárs, különleges anyagokból épültek. Az elkövetkező időszakban sokáig fogjuk emlegetni ezeket az épületeket már a léptékükből kifolyólag is.


TANÁRI modul letöltés

TANULÓI modul letöltés

MELLÉKLET letöltés